Nem minden hiszti, ami annak látszik

Egy szép nap vidáman ébredünk, jövünk-megyünk a lakásban, már mindjárt felébredünk teljesen, és beindítanánk a napi rutint, de a csemeténk megakaszt ebben. Kérsz reggelit? Nem. Lemenjünk az udvarra? Nem. A könyveket szeretnéd megnézni? Nem. Akkor mit szeretnél? Nem. A kör bezárult. Láttam olyat is, főleg nyáron, hogy a kislányok és kisfiúk a játszótér közepén (vagy utcán, boltban, egyéb izgalmas köztereken) a földre vetették magukat, és percekig zokogtak, hangosan sivítottak. Ezek a hiszti különböző formái. Ahol gyermek van, ott törvényszerűen hiszti is van. Vagy nem? Tehetünk ellene valamit? Kell tennünk ellene valamit? Hogyan reagáljunk rá? Mikor lesz vége?
Sződy Judit pszichológussal a hisztiről beszélgettünk.

- Egy internetes fórumon olvastam nemrég, hogy egy anyuka segítséget kért anyatársaitól: az addig angyalinak leírt gyermeke egyszer csak akaratos lett, nem fogadott szót, elutasított mindent, sokszor a földre vetette magát. Körülbelül 18 hónapos volt ekkor. Törvényszerű szerinted, hogy ha beköszönt a másfeledik életév, a hiszti is megjelenik a gyermek viselkedésében?

- Már az is érdekes kérdés, hogy mikor kezdődik a hisztikorszak - feleli Judit -, egyáltalán mit nevezünk hisztinek. Sok szülővel beszélgettem már, akik néhány hónapos gyerekük nyűgösségére is azt mondták: hisztizik. Nem éhes, nem szomjas, nincs tele a pelusa, úgyhogy ez biztos csak hiszti lehet. Mintha egy kisbabának csupán a pelenka tartalma és az éhség körül forogna az élete. Sajnos még mindig nagyon erősen él az a nézet, hogy a babát a dajkálással, hordozással el lehet rontani. Aki sírós kisbabával találkozik, könnyen rásüti a szülőkre: már el is rontottátok! Így alakulhat ki az a kép, hogy a csecsemőnek valójában nincs is baja, csak hisztizik. Egy csecsemőnek sokféle baja lehet, de ennek taglalása azt hiszem, szétfeszíti a beszélgetésünk kereteit. Maradjunk abban, hogy a kisbabák soha nem hisztiznek. De amit másfél éves kor körül látunk, annak sem az a célja, hogy a sírba kergesse a gyerek a szüleit, vagy esetleg manipulálni kezdje őket.

- Mi történik akkor a gyermekekben?

- Ebben a korban nagyon feszítő konfliktus alakul ki a kicsikben. Egyfelől fel akarják fedezni a világot, ki akarják próbálni új, vagy frissen felismert képességeiket, másfelől az anyai biztonságra vágynak. Tehát távolodnának és ragaszkodnának is egyszerre. És közben nagyon gyakran érik őket kudarcok. Egyrészt azért, mert még nem annyira ügyesek, mint amennyire szeretnék, és fizikai adottságaik sincsenek összhangban céljaikkal. Másrészt: felfedezési vágyuktól hajtva egy csomó olyan tevékenységbe fognak, amit szüleik kénytelenek megakadályozni. Nem operálhatják ki a kutya szemét, nem szaladhatnak át az úttesten, nem ülhetnek bele a pocsolyába, nem ehetik meg a macskaeledelt. Egy aktívabb gyerek (és a gyerekek nagy része aktív) ebben a korban naponta százszor is azt hallja: nem szabad. Képzeld el, ha te kerülnél ilyen helyzetbe! Rettentően frusztráló, főleg úgy, hogy éppen az a személy akadályoz, dorgál, aki eddig folyton dicsért mindenért. Hát ember legyen a talpán, aki békésen tudomásul veszi, hogy a világ kifordult a sarkából, és fogalma nincs róla, hogyan és miért.

- Várható, tudható előre, hogy a gyermekünk az adott esetben hogyan fog reagálni (milyen mértékű vagy típusú hisztiben törhet ki)?

- Hogy hogyan reagál egy kisgyerek, az nagyon változatos lehet. A lényeg az, hogy ne keressünk benne logikát. Van, aki mindenre nemmel válaszol, még akkor is, ha megesküdtünk volna rá, hogy most kivételesen igent fog mondani. Van, aki a földre veti magát és üvölt, van, aki egyszerűen megmakacsolja magát, és rongybaba módjára elengedi fülét-farkát, így akadályozza meg a szülői gyengéd erőszakot, ami például arra irányul, hogy ráadjanak egy cipőt, vagy kabátot.

Mitől függ, hogy a hisztizés milyen formában mutatkozik meg egy gyermek viselkedésében?

- Mielőtt elgondolkodnál azon, hogy miért éppen ezt a módját választotta gyermeked akarata kifejezésének - hívja fel Judit a figyelmet egy fontos momentumra -, gondold át, te hogy viselkedsz olyan helyzetekben, amikor frusztrált vagy! Nem egy anyuka mondja el, mikor rákérdezek, hogy magára ismer, vagy éppen az édesapa stílusát véli felfedezni a gyerek viselkedésében. Ez nem azt jelenti, hogy elrontottad a gyerekedet, hanem inkább segít abban, hogy beleéld magad az ő helyzetébe (én mit élek át, amikor így viselkedek?), és ezután nagyobb empátiával, higgadtabban tudd kezelni a gyerek kitöréseit. Nagyon fontos tudni, hogy rengeteget számít a szülők és a gyerek temperamentuma. Egy igen aktív gyerek akciódús életében nagyon nehéz megelőzni az olyan helyzeteket, amelyek hisztihez, dacossághoz vezetnek, míg egy kis Buddha-természetű totyogóról lehet, hogy leperegnek az élet nehézségei, ezért ő ritkábban kerül konfliktusba a környezetével. A szülő oldaláról sem mindegy, hogy kiegyensúlyozott, békés természetű, nyugodt körülmények között él, vagy ennek éppen az ellenkezője érvényes rá. Ha a szülőt az ág is húzza, nyilván nem reagál békésen egy „vágd el a lekváros kenyeremet – ragaszd össze a lekváros kenyeremet” szituációban. Nagyon sok oka van tehát annak, hogy nem tudjuk teljesen elkerülni a hisztiket. De mérsékelhetjük.

- Mit tehet a szülő konkrétan? Azaz te mit javasolsz: mit tegyen a szülő, ha a gyermeke hisztizni kezd?

- Az ideális az a helyzet, ha minél kevesebb olyan szituációba sodródunk, ami feszültséget kelt. Vagyis lehetőleg pakoljuk el azokat a tárgyakat, amelyeket féltünk, kerüljük el a nyűgösségre okot adó sorbanállást, hosszú utazást, alvásidőben vásárlást és így tovább. Az sem árt, ha figyelünk arra, hogy a gyerek eleget evett-e, ugyanis az alacsony vércukorszint mindenkit kibillent a béketűréséből. (Az édességevés is emiatt veszélyes, hiszen a cukros ételtől magasra kúszó inzulinszint rohamos cukorbontásra serkenti a szervezetet, és máris ott tartunk, mint amikor éhes volt a gyermek.) De ami a legfontosabb: lehetőleg folyamatos támaszt, biztonságot adunk a gyerekünknek. Ez pedig annyiból áll, hogy határokat tartunk, kijelöljük a gyerek helyét a közösségben, és következetesek vagyunk.

- Tudsz mondani erre egy konkrét példát?

- A közelmúltban éppen vásároltam egy boltban, egy jól megtermett apuka is ott volt, hároméves forma kisfiával. Akkor indultak haza, amikor éppen én kerültem sorra. Amikor fizettem, megint megjelentek. Az apuka megkérte az éppen ott tartózkodó ismerősét, nem vinné-e őket haza autóval, mert a kisfiú nem akar hazamenni. Három saroknyira laknak a bolttól. Döbbenten kérdeztem meg az apukát, hogy hogy érte el ez a zsömlényi gyerek, hogy visszajöjjenek és sofőrt fogadjanak. Visított, és visszaszaladt - hangzott a válasz. Szó nélkül jöttem ki a boltból, de szomorúan látom előre a család további életét a hisztis, magatartásproblémás gyerekkel, akivel nem bírnak a szülők, sőt, egy idő után félnek is tőle. Ez a gyerek határok, korlátok nélkül nő fel, ami számára is ijesztő lehet, hiszen valójában saját magát kellene fegyelmeznie, hogy működjenek a dolgok. A szülei pedig, ahelyett, hogy kijelölnék lehetőségeit, engedik, hogy a tűréshatárig elmenjen, utána pedig robban a bomba: vagy valami baj történik a vele, vagy a környezete nem tudja elviselni viselkedését, zsarnokoskodását, és jön a megtorlás.

- Miként segíthet a szülő, hogy ez ne így legyen?

- Ebben a korban a rövid, határozott információk segítik a gyereket, nem kell sokat magyaráznunk, és a lelkére beszélnünk: megyünk, és kész. Elmondhatod neki, hogy miért, de nem kell megvárnod, hogy ezt el is fogadja, hiszen még nem rendelkezik annyi tudással, beleérző-képességgel, hogy megértse: ebédet kell csinálnunk a dédinek, ki kell engednünk a kutyát, le kell feküdnöd, hogy délutánra ne legyél fáradt. Ha mennünk kell, megyünk, akár úgy, hogy a hónom alá csapom a gyereket. Persze jobb, hogyha játékossá teszem a feladatot, például hogy úgy jutunk haza, hogy minden fa árnyékát átugorjuk. De végül csak hazamegyünk. A lényeg, hogy érezze: te hordod a kalapot, ő nem kerekedhet felül rajtad a hisztijével, dühével. És főleg: ne érezze azt, hogy ha ő hisztizik, akkor te is belezuhansz az ő lelkiállapotába, és mindkettőtök talpa alól kicsúszik a talaj.

- Van olyan, hogy anyával is elszalad a ló. Türelmetlen lesz, fáradt, kész, kilyukad a lufi. Miért fontos, hogy ne járjon el a keze mégsem, mit mondasz erre szakemberként?

- Ha az édesanyának (vagy az édesapának) elszáll az agya, akkor is kell ott lenni egy őrpontnak, ami letiltja azokat, amiket most sorolok. Azaz ezeket mindenképp kerülje el: pofon és más ütlegelés, a gyerek megrázása, hideg zuhany vagy hideg vízzel nyakon öntés, a gyerek fenyegetése olyan dolgokkal, amiket úgyse tudunk betartani, a gyerek bezárása, annak elsorolása, hogy mennyit szenvedünk miatta, és már bánjuk is, hogy a világra jött. Illetve, hogy „majd, ha apád hazajön, meglátod, mit kapsz!”
Ehelyett jöjjön a rövid, határozott kommunikáció, esetleg az, hogy kivárjuk, amíg kiőrjöngi magát, ha még hozzáférhető, eltereljük a figyelmét, vagy békén hagyjuk, de nem hagyjuk magára. Ha meg éppen el kell indulni, oda kell érni, meg kell menteni az odaégni készülő ebédet, akkor a legjobb, ha a hónod alá csapod, átöltözteted, ráadod a cipőjét, egyszóval megoldod, amin éppen összezördültetek, nem fájdalmasan, de határozott fizikai erő bevetésével.

- Van még néhány fogás, amit javasolsz nehezebb időkre?

- A legjobb, ha a szülő higgadt marad, és előveszi a humorérzékét. Fontos, hogy hiteles legyen, a viselkedésed: tényleg azt akard elérni, amit mondasz. Nem is olyan ritka ennek az ellenkezője. Amikor a „lefekvés körüli harc” megy, akkor jobb, ha tudjuk, hogy valójában miért akarjuk a gyereket ágyban tudni: mert kezdődik a kedvenc sorozatunk, vagy mert ez a szokásos alvásidő, vagy mert tényleg túlpörgött, és le kell feküdnie, nincs mese. A gyerkőc ugyanis nagyon jól tudja, mikor véresen komoly, amit mondunk neki, és mikor lehet egy picit tágítani a határokat, csak egy kicsit még nyafogni kell. Szóval elég erős érvnek kell mögötted állni ahhoz, hogy következetes tudj maradni.

- Mit lehet erről tudni, a hisztikorszak – vagy más néven dackorszak – várhatóan meddig tart?

- Általában 5-6 éves kor körül lecseng a dolog, de nem egyértelmű a korhatár. Ami biztos, hogy mindenki érzékenyebb, amikor labilis körülmények közé kerül, amikor érzelmi válságban van. Van, aki soha nem nő fel, van, aki tudatosan használja a hisztit, az érzelmi zsarolást, mint bevált módszert életfogytig. A közösség - bölcsi, ovi - annyiban segíthet, ha a gondozónő, gondozó személyisége stabil és biztonságot nyújt a gyerek számára, ha a közösségben az elvárások a gyerek számára követhetők és állandóak, akkor csökkenhet a dac és a hiszti, hiszen itt végre megtapasztalja a gyerek a régen vágyott határokat.

- Szülőként milyen tapasztalataid vannak a dackorszak, a hisztis helyzetek kezelésében?

- Nagyon könnyű helyzetben voltam, amikor a két nagy pici volt, mert a nagyi és a dédi is készen állt a segítségre, eleget voltunk levegőn, hiszen nagyi főzött, nem kellett egyedül elfoglalni magukat, hiszen nagyi és dédi kifogyhatatlan volt a mesékből, játékokból, tehát egy csomó hisztiveszélyes helyzetet kivédett ez az életmód. A két kicsi meg már a nagyok közé született, akik igen jól elszórakoztatták őket, plusz a kislányt sokat hordoztam, így soha nem kellett fáradtan gyalogolni, vagy nélkülözni az anyai közelséget. Lehet, hogy megszépíti a történetet az elmúlt sok év, hiszen a Nagy már huszonegy, a Kicsi is tizenegy éves. Persze, voltak hisztik, de túléltük mindet, hol éppenhogy, hol meg általános röhögésbe torkollott a gyerek egy-egy próbálkozása. Ami talán még fontos lehet, hogy én egy (néha túlságosan is) békés alaptermészetű ember vagyok, és nem veszem a szívemre azokat a dolgokat sem, amelyektől mások már a falra másznak. Ez egy olyan adottság, amire nem vagyok különösen büszke, de mondjuk meg őszintén: elég praktikus egy négygyerekes anya számára.

- Hogy látod, a dackorszak intenzitása összefügg a kötődő nevelés meglétével vagy hiányával?

- Nem tudok ilyen kimutatásról, ennél sokkal összetettebb a dolog. Lehet egy kötődően nevelő anya is érzelmileg labilis, félreértheti a demokrácia fogalmát a nevelés során, lehet problémája a korlátok felállításával, de az is lehet, hogy ezek a dolgok mind rendben vannak. Pusztán a kötődő nevelés tehát nem biztosíték a hisztikorszak megúszására. Viszont sokat segíthet az, hogy a kötődő nevelés a gyereknek sokkal tágabb teret ad arra, hogy elsajátítsa a felnőtt szokásokat, hogy megfeleljen az elvárásoknak: nem kényszerítik arra, hogy egyedül aludjon, hogy nélkülözze a szülői közelséget. Ez pedig elejét veheti egy sor olyan szituációnak, ami a gyerek és az anya közötti huzavonát eredményezi.

- Milyen összefüggések fedezhetőek fel a dackorszak viselkedésmintái és a kamaszkor konfliktusai között?

- A kamaszkor lehet a második hisztikorszak, a temperamentumbeli jellemzők nem valószínű, hogy változnak. De nagyon sokat számít, hogy a szülők hogy állnak hozzá a felnövekvő gyerek önállósodási kísérleteihez, hogy elviselik-e, hogy van saját véleménye, ízlése, és tervei az életre. Ez a szülőnek is egy új korszak, aminek a hozadékával nehéz a megbirkózni, ugyanúgy, mint a másfél éves kor önállósodási törekvéseivel.

Köszönjük Barátunknak, a www.minivilag.hu magazinnak, hogy megosztotta velünk ezt az interjút.