- Utolsó frissítés: 2012.01.04
- nyomtatás
- küldés e-mailben
A világ első ökojátszóháza nyílt meg Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn
A világ első ökojátszóháza nyílt meg Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn; az Európai Unió támogatásával létrehozott interaktív, multimédiás létesítményben környezet- és egészségtudatosságot tanulhatnak a gyerekek.
Az ökojátszóházat a nyíregyházi Egészséges és Fenntartható Jövőért Alapítvány, valamint az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület közösen hozta létre.
A számítógépekkel felszerelt ökojátszóházat az egykori üdülőépület két szintjén, 400 négyzetméteren rendezték be. A létesítményt felkereső gyerekeket a játszóhelyen mászólabirintus, titkos kuckók, mozgásvezérelt játékok, multimédiás csúszda, sőt beszélő robot is várja. A Futurobi névre hallgató kis robottal természet- és környezetvédelmi, illetve egészségismereti kérdésekről válthatnak szót.
A szabadban külső játszóhelyet is kialakítottak, amelyhez tekepálya és fedett szalonnasütőhely is épült. A fából készült nyolc üdülőházban nyári táboroztatást szerveznek majd, egy-egy turnusban ötvenen bővíthetik környezetvédelmi ismereteiket, miközben pihennek és szórakoznak is az üdülőhelyen.
A Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdőn az ökojátszóház - a létesítők és működtető szervezetek szerint - amolyan idegenforgalmi attrakció is lesz. Abban bíznak, hogy az üdülőközpont állatparkját évente felkereső ötszázezer látogató, a strandfürdő szolgáltatásait igénybe vevő több mint kétszázezer vendég és a múzeumfalut megtekintő mintegy százezer érdeklődő közül sokan elviszik majd gyermekeiket a földkerekség első interaktív és multimédiás ökolétesítményébe, ahol a gyerekek a legfontosabb környezet- és egészségvédelmi ismeretekre tehetnek szert.
futurobi spot from Astro on Vimeo.
Futurobi játszóház
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó klubok
Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges.



