Hogyan neveljünk múzeumszeretetre?

Joó Emese etnográfust és múzeumpedagógust arról faggattuk, hogy mennyire gyerekcentrikusak a mai múzeumok, hogyan kommmunikálnak a fiatalabb korosztállyal, s főleg: mit tehetnek a szülők azért, hogy gyermekeik megkedveljék a múzeumok világát.

Manapság sok gyerek és fiatal tekint úgy a múzeumokra mint élettelen, halott helyekre. Mit gondolsz erről?

Megértem őket, az ő szempontjukból teljesen igazuk van. A múzeumok kiállítási jelrendszere a mai fiatalokétól teljesen idegen. Az üveges vitrinek távolságtartása, a bemutatott műtárgyak sokasága, az apró betűs tárgyfeliratok, az archív fotk és szöveges fali tablók átláthatatlan, mozdulatlan labirintusa nehezen ad számukra fogódzót. Érthetően arra mozdulnak, ami a kiállításokban is mozog: a filmek, a hangzó anyagok és a nyomkodható érintőképernyők vonzzák őket. Ha ezenkívül még valamilyen kézzel fogható tevékenységre is lehetőséget ad a kiállítás, a külső szemlélőnek úgy tűnhetnek, mint akik aktívan belemerültek a múzeumosdiba. A látszat azonban csal, véleményem szerint ezek a manuális és digitális játszóházi eszközök az érdekesség látszatával többnyire pótcselekvéseket eredményeznek, nem viszik közelebb a fiatalokat a kiállítás tartalmához, nem tanítják meg őket érteni és összeolvasni a kiállítás igazi jeleit, így a közelítés helyett valójában a távolítás eszközei. Az ifjúság eljátszik egy kicsit az ismerős eszközökkel, aztán hazamegy, és lényegében nem volt múzeumban.

Mitől válhat élménnyé egy múzeumlátogatás?

Valódi múzeumi jelenlét és élmény tapasztalatom szerint akkor jön létre a fiatalokban, amikor képesek érdeklődésüket és figyelmüket a kiállítás kütyüi helyett annak műtárgyaira és üzenetének megfejtésére fordítani. És ehhez semmilyen különleges tárgyi kellékre nincs szükség! Elég egy odaadó múzeumi munkatárs, aki segít a fiataloknak a múzeumi jelek felismerésében és értelmezésében, és legalább annyira érdeklődik a véleményük iránt, mint amennyire elvárja tőlük a kiállítás iránti érdeklődést.
Az érdekesség kulcsa tehát a kölcsönösség. Ha a múzeum „megmondó" helyett partneri közeggé válik, a fiatalokat beszélgetőtársnak, akár vitapartnernek képes tekinteni, nyitott a párbeszédre és a személyes véleményekre, akkor élő hellyé és ezzel érdekessé válik a számukra.

Változtak-e a múzeumok, a múzeumpedagógia az elmúlt évek során? Képesek megszólítani a látogatóikat?

Igen, érzékelhetően nyitottabbá váltak a múzeumok, és többnyire barátságos gesztusokkal fordulnak a látogatókhoz. Személyesen és virtuálisan is épülnek a kapcsolatok, és egyre több a kényelmet, élményt és ismeretet nyújtó múzeumi szolgáltatás. Ezek között a szolgáltatások között a múzeumpedagógia az egyik kiemelt terület, szerencsés, hogy ma már nem készülhet új múzeumi kiállítás közoktatási hasznosítási terv nélkül. Ennek köszönhetően a múzeumokban az óvodás, általános és középiskolás csoportokat egyaránt változatos, életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodó kiállítási és műhelyprogramok várják. A lehetőségek széles skálán mozognak, így például a Néprajzi Múzeumban a pedagógus saját igénye szerint kérhet a diákjainak interaktív tárlatvezetést, komplex múzeumi órát, kézműves-foglalkozást vagy éppen kreatív alkotási lehetőséget. A közelmúlt európai uniós pályázatai nagy lendületet adtak ahhoz, hogy erősödjön a múzeumok szerepe az oktatásban. A korábban játszóházi jellegű múzeumpedagógiai programok ma már következetesen kapcsolódnak az iskolai tananyaghoz, ezzel a múzeum élményszerű, szemléletes tanulási helyszínné vált. 

Én úgy látom, hogy az új múzeumpedagógiai programokban továbbra is nagyon hangsúlyos cél a szórakozás és az élményszerzés, hogy jó legyen múzeumban lenni. Ez rendben is van így. Emellé felsorakozott az ismeretátadási törekvés, aminek köszönhetően a múzeumi óra az iskolai tanórával egyenértékűvé, a kiállítási program a tanítás céljainak kiszolgálójává vált. Ez is indokolt. Azonban az élményszerzés és a tananyag szemléltetése mellett sosem szabad mellékesnek tekinteni a hely szellemét!

A múzeum specialitása a műtárgyak jelenléte. A műtárgyak az egyes kiállításokban sajátos összefüggésekbe kerülnek, amivel a múzeum nyelvén egy aktuális, mai üzenetet fogalmaznak meg a látogatónak. Ennek megfejtése sokszor nagyon nehéz, de a múzeumlátogatásnak elsősorban ez kell, hogy a célja legyen. A múzeumpedagógus fő feladata, hogy a diákokat minden eszközzel segítse abban, hogy felfedezzék, átéljék és megértsék a kiállítások műtárgyakkal közvetített üzenetét. Párbeszéddel, játékossággal, humorral, elsősorban a színházi nevelés eszközeivel létre lehet hozni azt a közeget, amelyben szinte észrevétlenül megtanulható a múzeum nyelve, és akadálymentessé tehető a későbbi egyéni múzeumlátogatás. Ezen dolgozunk.

Mit tehet egy szülő, illetve egy pedagógus, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a múzeumba járáshoz?

Megszerettetésben a szülőknek sokkal nagyobb a befolyásuk a gyerekekre, mint a múzeumpedagógusoknak. Érthető okokból diákként fenntartással viszonyulnak a pedagógus által kiválasztott kötelező múzeumlátogatáshoz, ami sokszor tananyagszagú, didaktikus program. Családtagként, szülőkkel és testvérekkel együtt a múzeumban, a szülők személyes érdeklődése és lelkesedése olyan példa, amit a gyerekek feltétel nélkül követnek, ezért nyitottak és kíváncsiak maradnak.
Ezt az érdeklődést azzal lehet fenntartani, hogy nem visszük túlzásba a múzeumlátogatást, nem töltünk egyszerre túl sok időt egy kiállításon, és nem nézünk meg alaposan minden egyes tárgyat, nem olvasunk el minden egyes szöveget, különösen nem fennhangon a gyereknek. Sokkal izgalmasabb megoldás, ha egyszerre csak egy-két tárgyat nézünk meg, amit hagyunk a gyermeknek szabadon kiválasztani, és azt közösen vizsgálgatjuk, arról beszélgetünk. Tudományos magyarázatok helyett a személyes élmények és érzések megbeszélése nemcsak a látottakhoz, de egymáshoz is közelebb visz.

Köszönjük Barátunknak a Meseutca gyermekirodalmi portálnak, hogy megosztotta velünk ezt az interjút.