Munkanélküliség, válás, kirekesztés, vallási és etnikai kérdések, halál, örökbefogadás és megannyi téma, amelyben benne élünk és a gyerekek is szeretnék megérteni őket. Both Gabival, a Meseutca főszerkesztőjével - aki civilben maga is háromgyermekes édesanya - arról beszélgettünk, hogy mibe kapaszkodhat ma egy szülő, ha gyermekei kényes, más néven tabutémákat feszegetnek. Az őszinteség, a megtapasztalás lehetőségének fontossága csakúgy előkerült, mint a mese(könyv).

Pont Halottak napja környékén készülődtem erre a beszélgetésre és eszembe is jutott, hogy a halál szintén tabutémává vált mára, holott régen az elmúlással – mint megannyi egyéb, az élet természetes velejárójával – tapasztalati úton ismerkedhettek meg a gyerekek. Régen ugyanis a kisközösségekben a virrasztás gyerekes „programnak” számított, még ha a gyerekek nem is mindig szívesen vettek részt rajta. Így a személyes tapasztalok helyettesítették a könyveket vagy a filmeket.

Igen, a gyerekek régen megtapasztalták, hogy milyen a halál, ha akarták sem tudták kivonni magukat az események alól – mondja Gabi is. - Látták a virrasztókat, hallották a siratóasszonyokat, ami nyilván félelemmel töltötte el őket, de belenőttek, megtanulták a felnőttektől, hogyan dolgozhatják fel a halál közelségét. A haldoklókat ma már kórházakba szokás vinni, ahova a mai gyerekek be sem mehetnek, a halál így elképzelhetetlenné válik számukra.

A halálon és a gyászon túlmenően tapasztalataid szerint melyek még azok az aktuális kérdések, amelyeknek a körüljárásával nehezen bírkóznak meg a szülők és várják, hogy a gyermekirodalom a segítségükre siessen?

Az örökbefogadás, a családon belüli erőszak, a munkanélküliség, a betegség, a válás, vagy éppen a kirekesztés. Ez utóbbi talán az, amiről manapság a legnehezebb beszélni: nincs rá mesénk, nincs rá szavunk, nincsenek eszközeink. Az én gyerekeim például nagyon toleránsak és nyitottak, mert ezt látják az apjuktól is és tőlem is. Egyszer azért mégis előfordult, hogy valamilyen zsidózó mondókával tértek haza az iskolából. Akkor indulat nélkül, de nagyon határozottan elmeséltem nekik, hogy miért butaság kántálni az ilyen sorokat. Azóta szerencsére nem volt ilyen, de akkor elhatároztam, hogy ha belenőnek, akkor mindenképpen el fogom velük együtt olvasni John Boyne - A csíkos pizsamás fiú című könyvét. Mi egyébként a Nyugati Pályaudvar közelében lakunk, rengeteg utcán élő emberrel találkozunk. Ármin fiam kifejezetten jóban van egyikkel-másikkal. A Pozsonyi úton is „lakik” egy barátságos hajléktalan, akinek a múltkor hosszan mesélt egy történetet, majd a végén megölelte a „kedves bácsit”. Én örülök, amikor ilyeneket csinál. A gyerekeim „még őszinte emberek”, és ez annak is köszönhető, hogy a rengeteg mese által, amit hallgattak, és amit együtt éltünk át, érzelmi biztonságban vannak.

Sokan mondják, hogy az érzelmi biztonság alapja az őszinteség. A nálunk is oly népszerű angol orvos, dr. Miriam Stoppard ezzel közelít a tabutémákhoz is. Egy ilyen beszélgetés kapcsán egyszer azt mondta: „Azt gondolom, hogy a gyerekeknek mindig meg kell mondani az igazságot. Azt persze senki sem állítja, hogy könnyű őszintének lenni.” Te hogy vagy ezzel?

Ösztönösen ugyanazt alkalmazom, amit Stoppard is javasol: mindig nagyon őszinte vagyok a gyerekeimmel és ez bejön. Amikor viszont úgy érzem, hogy most valami nagyon nehéz probléma következik, olyan, amit nem lehet még az ő szintjükön megvitatni velük, akkor előveszem a meséket : a saját fejemben lévő meséket alakítom úgy, hogy erre az alkalomra épp megfeleljenek. Szerencsés vagyok, mert rengeteg mese van a fejemben, és bármikor tudok improvizálni egy olyat, amit a helyzet kíván, de az a szülő, akinek nincsenek meseírói ambíciói, biztosan nehezebben birkózik meg az ilyen helyzetekkel.

Igen, nem minden szülőnek van tele a feje mesékkel, így ha az ösztnöneink cserben hagynak bennünket, akkor a kényes kérdésekben sokszor segítségért kiáltunk, ami érkezhetne például a gyermekirodalom területéről. Miközben azt látom, hogy Nyugat-Európában és az USA-ban kifejezetten tabutémákra szakosodott könyvkiadók is vannak, a magyar kiadók mintha egy kicsit óvatosabban közelítenének a témához.

Igen, ez így van. A kirekesztés problémájára például a franciák reagálnak a legjobban, az antiszemitizmusra pedig – érthető módon - a németek. A német gyerekirodalom egyébként is nagyon problémaérzékeny, sok szerzőjük foglalkozik kényes témákkal. Ott van például Christine Nöstlinger, aki nem is tud megszólalni anélkül, hogy ne érintsen valami olyan égető problémát, amellyel a gyerekeknek meg kell birkózniuk. A tűzpiros hajú Friderika című könyve például itthon is megjelent. Az mindeképpen jó hír egyébként, hogy fordításban már itthon is látszik a szándék a tabutémák tárgyalására: a Móra elindított egy tabusorozatot, a Csimota és a Vivandra már régóta küzd ezen könyvek értékesítésének problémáival, a Könyvmolyképző és az Animus is fontos munkát végeznek ezen a területen, úgyhogy az ő könyveik között érdemes körülnézniük a szülőknek, ha kényes kérdésbe ütköznek.

Az a hazai szerzői és kiadói gárda azonban még valóban nem tűnt fel, amelyik kiemelten felvállalná ennek az ügynek a fontosságát. A magyar szerzők közül is tudok azonban néhány jó példát említeni: most jelent meg a General Press-nél Bátky András: Morci című könyve, ami az anya haláláról szól és Finy Petra is írt már rázós témákról, az "ügy"-es könyveiben, ilyen például a Doki-ügy. 

Közeleg a Karácsony. Ha elvonatkoztatunk egy kicsit a tabutémáktól, akkor melyek azok a friss könyvek, amelyeket a Te és a Meseutca mindenképpen a szülők figyelmébe ajánlotok?

A Meseutca Adventi kalendáriumába csoki helyett könyvek kerülnek. Minden napra tartogatunk egy-egy újabb meglepetést, ezeket a könyveket ajáljuk a fa alá. Gyertek, nézzétek meg őket itt!

Újévi üzeneted?

Csak annyi, hogy amit most nem mesélünk el a gyerekeinknek, azt öt év múlva már nem biztos, hogy megtehetjük. Ez a legkevesebb energiát igénylő tevékenység, ami százszorta jobban megtérül, mint az a sok egyéb ügy, amit mindig fontosabbak érzünk a közös mesélésnél.