Címkék: gyerekkönyv,  mondókák,  játékok,  2 éves kortól,  Jakabosné Kovács Judit,  Kerekítő

Kerekítő 2.

Jakabosné Kovács Judit

Ölbeli mondókák, játékok

64 oldal

Naphegy Kiadó
2010

2 éves kortól

"Most még a barátnőim gyerekeivel játszom Hóc-hóc katonát, de már gondolok arra a kisgyerekre, akit én fogok szülni, és akinek a szemébe nézve majd mondhatom ezeket a dünnyögőket. Valamiféle szerelem elmélyítése lesz majd ez: szavakat és érintéseket küldünk egymásnak, játszunk egymással. Az itt összegyűjtött mondókákban, játékokban olyan gyengéd szeretet van kódolva, amely egyben a kreativitásnak is utat enged: mi magunk is kiegészíthetjük őket új szavakkal, új ritmusokkal, új érintésekkel." (Palya Bea)

A Kerekítő első kötete, ez a három évnél fiatalabb gyerekeknek és szüleiknek szóló gyűjtemény hiánypótló kiadvány volt ― erről tanúskodik hatalmas sikere is. A sorozat második része – Kállai Nagy Krisztina illusztrációival, J. Kovács Judit válogatásában és játékleírásaival – nem kisebb sikerre számíthat a kisgyermekes szülők körében.

hirdetés

Ezt mondják róla:

A Kerekítő című mondókáskönyv nemcsak a szülők és a gyerekek körében aratott sikert, de komoly szakmai elismerésben is részesült: megkapta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Szép Magyar Könyv 2009 díját gyermekkönyv kategóriában, valamint különdíjas lett a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány jóvoltából. A kötetben, amint azt alcíme is jelezte, ölbeli játékok, mondókák szerepeltek, méghozzá nem csupán szövegként, nem is kottával ellátva, hanem J. Kovács Judit drámapedagógus munkájának köszönhetően játékötletekkel, szülőknek szóló instrukciókkal. A Kerekítő 2. megmaradt az eredeti koncepciónál: inkább kevés szöveg és sok kép, gazdag színvilág jellemzi – ezúttal is Kállai Nagy Krisztina illusztrációi –, hogy ne mondókástankönyv legyen, hanem a gyerekek számára is örömmel forgatható, szívmelengető kiadvány. A borító jelzi: kicsivel nagyobbaknak szól a válogatás, mint az első rész, és apukák is beszállhatnak a játékba! 

(Tamás Zsuzsa, Meseutca)

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges.

hirdetés