Címkék: biztonság,  fogyasztóvédelem,  játék

Veszélyes játékok gyerekeknek

Melyik szülő gondolná,hogy miközben szeme fényét biztonságban tudja a játszósarok vagy járóka védelmében, valójában láthatatlan veszélyeknek van kitéve? A fenyegetést maguk a színes, fényes, puha, vagy épp fából készült játékok jelenthetik, amelyek elvileg arra szolgálnak, hogy az apróságok segítségükkel fedezzék fel a világot. Körképünk játékország veszélyeit járja körül.

Veszélyes játékok óvodás korú gyerekeknek

Azon túl, hogy a játékszerek számos baleset lehetőségét hordozzák, mert a gyerekek könnyen beszippanthatják vagy lenyelhetik az apró részeket, még káros vegyületekkel is kapcsolatba kerülhetnek, amelyek kioldódhatnak a lakkokból, a festék- vagy kötőanyagokból. Mindez fokozottan érinti a legifjabb, három év alatti korosztályt, melynek tagjai imádnak mindent kézbe és szájba venni, alaposan megtapogatni és megszopogatni, így szerezve érzékletes tapasztalatokat környezetükről.

Legféltettebb kincsünket többek közt formaldehid fenyegeti, ami a fajátékok elemeit rögzítő kötőanyagból, ragasztóból kikerülve ingerli a bőrt és a torkot, ráadásul rákkeltő. Egészségkárosodást okozhat a nikkel is, amire a gyerekek több mint tíz százaléka érzékeny, és a fokozott kontaktus egy életen át tartó allergiává fejlődhet. Éppen ezért a szabályozás szerint a bőrrel direkt érintkezésbe kerülő tárgyakból – így a játékszerekből – kiszabaduló nikkel mennyisége nem haladhatja meg négyzetcentiméterenként az 5 μg-ot.

A műanyagjátékok esetében különös kockázatot jelent a nonilfenol vegyületcsoport, melynek egyes tagjai a műanyaggyártás segédanyagaiként szereztek hírnevet. Állatkísérletek szerint a nonilfenol a hormonrendszerre hatva csökkenti a szaporodóképességet.  Ez – ha háromévesen még nem is, de – néhány évtizeddel később már súlyos bajt jelent. A vizeletképzést is károsítja. Meglepő módon egyelőre nem állapították meg a játékszerek maximális nonilfenol-tartalmát, az egészségkárosodás megelőzése érdekében a lehető legalacsonyabb értékekre kell törekedni.

hirdetés

A különböző szerves anyagok égése során is keletkező policiklikus aromás szénhidrogéneket (PAH) a játékgyártás lágyító, puhító hatásuk miatt alkalmazza. Rákkeltők és károsíthatják az örökítőanyagot. A játékokra vonatkozó – még nem végleges – rendelet 2013-tól kilogrammonként 1000 mg-ban maximalizálja a játékok PAH-tartalmát, azonban a nyolc legveszélyesebb PAH-vegyület esetében 0,2 mg-os határértéket javasolnak a szakemberek.

A szintén lágyítóként használt ftalátok folyadék vagy izzadság hatására idővel kioldódnak a tárgyakból. Kimutatták, hogy azoknál a gyermekeknél, akik ftalátokkal érintkeznek, megnő az asztma és az allergia kialakulásának veszélye. A vegyületcsoport számos tagjára, mint esetleges játékösszetevőre nézve, zéró toleranciát hirdettek meg, mivel károsítják a szaporodóképességet.

A nehézfémek műanyagokban vagy színezékekben rejtőzhetnek. Az ólom kis menyiségben is károsítja az agyvelőt és a vesét, ennek ellenére az új szabályozás enyhébb a réginél, kilogrammonként 160 mg kiáramlását engedélyezi. A WHO az ólom tiltólistára kerülését követeli a játékszerekben.

 

Szigorú uniós jogszabályok vonatkoznak a gyermekjátékok vizsgálatára, melyet hazánk egy az egyben átvett és alkalmaz.Ennek megfelelően több kategóriában (csörgők, rágókák, plüssjátékok, húzós játékok, csipogók, építőjátékok, formaegyeztető játékok, játékautók, túlnyúló részú játékok, fából készült játékok, zenélő játékok, a gyermek tömegét hordozó játékok, hinták, egyéb játékok) vizsgálják laboratóriumi körülmények között a játékszereket.


Kártékony játékok

A Stiftung Warentest 50 darab, három évnél fiatalabbak számára készült játék kémiai vizsgálatát végeztette el. A tesztelés elrettentő eredményeket hozott. Az általuk kiválasztott 15 fajáték mindegyike tartalmazott legalább egyfélét az imént bemutatott veszélyes vegyületek közül. Így például az Eichhorn farm fakirakóját például policiklikus aromás szénhidrogén, a Brio cég nagy favasútját nikkel és PAH szennyezte be. A plüssállatok döntő többségében, így az Ikea ’Gosig Golden’ plüssfigurájában is, policiklikus aromás szénhidrogént találtak. Egy kivétellel, a nálunk is kapható Hello Kitty plüsscica mentes volt szennyezésektől.

Sajnos a babák sem bizonyultak biztonságosabbnak. A Götz ’Baby Pure’ és a Zapf Creation ’My little baby born’ babája nonilfenolt rejtett, amit a Fisher Price hercegnőjében és a Simba ’Cheeky’ rongybabájában még PAH is tetézett. A műanyagjátékok enyhítették csak a borús képet.

A Stiftung Warentest által megvizsgáltatott játékok több mint a fele Kínából származik. Kína játékiparát már korábban is megrengette egy több milliós tétel visszahívását követelő botrány, ám az iparóriás hozzáállása mit sem javult. Az onnan származó játékokkal kapcsolatban csak 2009-ben 470 riasztás érkezett. Persze, ne legyen senkinek kétsége, a legnagyobb játékforgalmazó cégek is Kínában gyártatják le játékaikat. A vizsgálatok során jegyzőkönyvek készülnek, és amennyiben egy játékról a hatóság bebizonyítja, hogy veszélyes, egészségkárosító hatású, azonnali letiltást, visszahívást rendel el. Amennyiben ezt a forgalmazó nem teszi meg, akkor súlyos büntetésre számíthat.

Arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy a forgalomba kerülő, veszélyes játékok miatt hány halállal, illetve súlyos egészségkárosodással járó baleset történt az elmúlt években, annak ellenére, hogy elvileg a kórházaknak jelezniük kellene ezeket az eseteket.

Fontos jelzések

Veszélyes játékok óvodás korú gyerekeknek

Természetesen az a legfontosabb, hogy a gyártó és forgalmazó cég jól látható helyen feltüntesse azokat a nemzetközileg elfogadott, megkövetelt jeleket, amelyek útbaigazítják a szülőket. Ilyen piktogram az, amely megjelöli, hogy hány éves kortól, hány éves korig ajánlott az adott a játék. Különbséget kell tenni a 3 év alatt, illetve a 3 év felett ajánlott játékok között.

A cikket teljes terjedelmében A TESZT Plussz magazin 2010/12-2011/1. számában olvashatod. Egyéb témák a fogyasztóvédelemről  www.tesztplussz.hu.

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges.

hirdetés