Címkék: növény,  csíra,  kertészkedés,  3 éves kortól,  egészséges életmód,  kísérletek

Kertészkedés kert nélkül: csíráztassunk!

A magtól a növényig egy hét alatt

A gyerekek kiskorukban feltűnő érdeklődést mutatnak a növények, a virágok iránt: szeretik nézni, gondozni őket, figyelni a növekedésüket. Használjuk ki ezt a lelkesedést és mutassuk meg nekik egy látványos példán, hogyan is fejlődnek, növekednek a növények. Erre pedig a csíráztatás az egyik legalkalmasabb elfoglaltság, hiszen míg egy fa hosszú évek alatt ér el szemmel is jól látható fejlődést, ugyanez a magoknál már néhány nap alatt bekövetkezik. Nem utolsósorban pedig a csírák nagyon egészségesek is, úgyhogy ha túl vagyunk a nevelgetés folyamatán, a "termést" együtt el is fogyaszthatjuk!

Szükséges eszközök

A csíráztatáshoz igazán nincs szükség sok mindenre, de ami nagyon hasznos, az egy csíráztatóedény - no és természetesen a magok. Csíráztatásra alkalmas magvakat ma már rengeteg helyen vásárolhatunk - bioboltokban, gyógynövény-szaküzletekben, de még sok drogériában is. Ráadásul nagyon sokféle növény alkalmas házi csíráztatásra - mi most lucernán keresztül mutatjuk be, hogyan is lesz a magból 7 nap alatt kifejlett, ehető, egészséges csemege.

Hogyan csíráztassunk?

Csíráztató tálak kaphatók például bioboltokban. Ezek az edények több emeletesek, zárt és lyukacsos aljú elemekből állnak.

hirdetés

  1. Az egyes lyukacsos csíráztatóedényekbe annyi magot szórunk, hogy még "szellősen" helyezkedjenek el (2. kép).
    A mennyiségnél érdemes figyelembe venni, hogy a csírák a magok eredeti térfogatának többszörösére növekedhetnek, és ebben az állapotukban is el kell majd férniük egymás mellett. Ha a magok túl sűrűn vannak, akkor előfordulhat, hogy nem csírázik ki mindegyikük.
  2. A kiválasztott magvakat folyó víz alatt leöblítjük (3. kép), majd a zárt aljú tálban mintegy 12 órára beáztatjuk. Annyi vizet öntsünk rá, amennyi a magvakat teljesen ellepi.
  3. Fél nap elteltével a magokról a leöntjük vizet, és visszatesszük őket a lyukacsos csíráztatótálakba. A tálkákban való eloszlatásuk csak addig nehézkes, amíg nem jelennek meg a hajtások, amik aztán képesek egymásba kapaszkodni. Addig a következőképpen járjunk el:

    • teletöltjük a zárt aljú tálkát vízzel,
    • rátesszük a lyukacsos edényt, amiben már benne van az előzőleg beáztatott magkupac,
    • a két egymáson lévő tálkára enyhe sugárban vizet eresztünk, s közben úgy rázogatjuk az úszkáló magvakat, hogy azok egymás mellé kerüljenek.
    • ugyanezt megtesszük az összes lyukacsos tálkában lévő maggal,
    • majd amikor készen vagyunk, kicseréljük a vizet a legalsó tálban, és egymásra "tornyozzuk" rajta a lyukacsos tálkákat (4. kép).
  4. Az edényt napfényes helyre - de nem tűző napra! - tesszük. (Érdemes kipróbálni, hogy a "tornyot" a tetején fényáteresztő anyaggal lefedve sikeresebb lesz-e a folyamat.)
  5. A csírázásnak indult magvakat naponta kétszer, langyos vízzel leöblítjük, majd alaposan lecsöpögtetjük, mert ha a víz megáll a csírák alatt, akkor azok rothadásnak indulhatnak. A leöblítés befejeztével az alsó, zárt aljú edénybe friss vizet töltünk és újra egymásra "tornyozzuk" a tálkákat.
  6. 4-5 nap alatt a magok látványosan kicsíráznak, és fogyaszthatóak!

 

A kicsírázott magokból finomabbnál-finomabb, a szervezet által könnyen feldolgozható, vitaminokban, ásványi sókban és fehérjében gazdag ételek készíthetők. A mag csírázásakor az előzetes beáztatás hatására a benne található enzimek aktiválódnak, és segítségükkel az összetett szénhidrátok egyszerű szénhidrátokra, a fehérjék aminosavakra, a zsírok nagyrészt zsírsavakra bomlanak. A csírákban az átalakulás során többféle vitamin (B-, C-, A-, E-, K-, B12-vitamin) keletkezik, emellett többszörösen telítetlen (esszenciális) zsírsavak (pl. linolsav, linolénsav) is megtalálhatók bennük. A csíráztatás során az ásványi anyagok a szervezet által jobban hasznosítható, nagyrészt vízben oldható ásványi sókká alakulnak. Tovább

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges.

hirdetés