A jó iskolában a gyerek jól érzi magát és fejlődik

Dr. Klein Sándor és Soponyai Dóra szerkesztésében 2011 október közepén jelent meg „A tanulás szabadsága Magyarországon” című könyv, amely hiánypótló áttekintést nyújt az alternatív pedagógia jelenlegi helyzetéről Magyarországon. A könyv kapcsán megjelent korábbi írásunkat itt olvashatjátok, kérdéseket itt tehettetek fel. Interjúnkban az óvoda- és iskolaválasztás kérdéseiről, a kormány jelenlegi centralizációs elképzeléseinek várható fogadtatásáról, a családi háttér fontosságáról, és arról is beszélgettünk, hogy vajon az oktatás tudja-e követni a gyerekek egyre növekvő igényét az élményszerű tanulásra. Kritikák és építő jellegű javaslatok egyaránt elhangzottak.

Dr. Klein Sándor a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési karának professzora, így munkaerő piaci szempontból is rálát az oktatás eredményeire, de civilben többszörös édesapaként maga is gyakran állt iskolaválasztási kérdések előtt. Soponyai Dóra az alternatív módszerekkel dolgozó Zöld Kakas Líceum egyik osztályfőnöke, civilben kétgyermekes édesanyaként napi szinten érintik az oktatás kis és nagy kérdései. 

Feltételezve, hogy adottak az olyan alapvető körülmények, mint a fűtés, a tisztességes oktatási épület és a megfelelő számú pedagógus, mit tartanak ma a közoktatás legnagyobb problémájának?

Dr. Klein Sándor: A pedagógust, aki évtizedek óta a lét és a nemlét határán van, akinek elment a kedve a tanítástól, és már nem tud pozitív megerősítést adni a gyerekeknek, így ő sem kap pozitív visszajelzést tőlük. Félreértés ne essék, nem arról van itt szó, hogy rosszak lennének a pedagógusok, hanem sokkal inkább az a baj, hogy a tanítás hosszú évei alatt jelentős részük kiégett. Hogy ki ebben a hibás? Ha ilyen sok kiégett pedagógus van, akkor a rendszerben kell lennie a hibának. Véleményem szerint ez nem csak fizetésemelés kérdése, hanem fontos lenne, hogy valóban létrejöjjön az a pedagógusi életpálya modell, amelyről oly sok szó esik és oly kevés tett követi. Az lenne a cél, hogy tehetséges, tenni akaró fiatalok válasszák a pedagógusi pályát és aztán olyan környezetben kezdhessék el a munkájukat, ahol tettrekészségük bíztatásra talál. Olyan szervezeti felépítésre van szükség, ahol az igazgató nem a kezdeményezőkész pedagógus fejére üt, hanem támogat. Ahol a tanulás szabadsága valóban megvalósul.

Szabadság helyett azonban az oktatáspolitika jelenlegi iránya sokkal inkább a centralizáció felé halad. Erről mi a véleménye?

Dr. Klein Sándor: Már a létező szocializmus idején is egyszer a centralizáció, máskor a decentralizáció tűnt „csodafegyvernek” a politikai vezetők szemében – de mindkét esetben tévedtek. Vannak olyan területek, ahol inkább a centralizáció hasznos, ilyen például a csavargyár: ott ugyanis előre meghatározható, hogy pontosan milyen csavarokat kell legyártani, és minden csavarnak egyformának kell lennie. A gyereknevelés esetében azonban korántsem ez a helyzet. Minden ember más — és ez már gyerekkorban is így van. Ezért minden gyermek egyedi hozzáállást kíván a pedagógustól, és higgyük el: az a pedagógus tudja igazán, hogy mit és hogyan kell adott gyerekeknek tanítani, aki ott él közöttük, nem pedig az, aki a Központban van, előír és ellenőriz.

Bármilyen reformok is zajlanak éppen az oktatásban, egy szülőnek mindig adott időben, helyen és körülmények között kell oktatási intézményt választania. Van olyan, hogy jó és rossz óvoda, vagy iskola?

Dr. Klein Sándor: A bölcsődétől kezdve az óvodán át egészen az iskoláig mindig a pedagógus személye az, ami igazán számít. Nem az egész intézmény, különösen nem annak fizikális állapota, hanem az, hogy milyen annak a pedagógusnak a lelke, akihez a gyerekünk kerül. Az iskolák között én azt tekintem jó iskolának, ahol a gyerek jól érzi magát és fejlődik. Az alternatív iskolák erre törekednek. A „jól érzi magát” természetesen nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinál, amit akar, hanem hogy a tanár jól megszervezi a munkát, és produktívan, hatékonyan, mégis jó hangulatban telik az idő.

Dóra, a könyv előkészítése során számos alternatív iskolát végiglátogattál az ország több pontján, keveseknek van ma több információjuk a létező alternatív módszerekről, mint Neked. A gyerekeid mégis egy hagyományos, állami általános iskolába járnak. Miért?

Soponyai Dóra: Budapestiként abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nagy volt a választási lehetőségem. Nem voltak előítéleteim a hagyományos oktatással szemben, egy elég jó iskolát és azon belül egy elég jó pedagógust kerestem, azaz egy gyerekközpontú, gyerekszerető nevelőintézményen belül egy gyerekközpontú, gyerekszerető tanítót. Azt is néztem, hogy a családban vallott nevelési elvekkel nagyjából egyezzen az iskola szellemisége. Így jutottunk el a mostani iskolánkba, ahol a gyerekeim jól érzik magukat.

Tapasztaljuk, hogy egyre több alternatív iskola van Magyarországon, a Waldorf, a Freinet, a Rogers és a Montessori intézmények például egyre ismertebbek a szülők körében is. „A tanulás szabadsága Magyarországon” című könyvben sokat olvashatunk róluk, de a könyv ennél sokkal messzebbre megy: bemutat olyan pedagógusokat is, akik a hagyományos iskola keretei között alkalmaznak alternatív módszereket, bizonyítván, hogy így is lehet. El tudnak ezzel indítani valamiféle „fertőzést”, ami idővel egyre több követőre talál?

Dr. Klein Sándor: A közoktatás a tömegek kiszolgálására van kitalálva, a tömegigényt hivatott kielégíteni. A világon sehol sincs olyan ország, ahol az alternatív módszerek dominálnák a közoktatást, úgyhogy Magyarországon sem érdemes járványra számítani. A magyar közoktatáson belül nehezen lehet alternatív módszereket alkalmazni, úgyhogy ezek az alternatív pedagógusok a közoktatás keretein belül többnyire elszigetelve maradnak. Winkler Mária esetét szoktam ilyenkor megemlíteni, akiről részletesen írunk a könyvben, és aki már a 60-as években is alternatív módszereket alkalmazott egy budapesti iskolában. A világ minden részéről jöttek látogatók az óráira, de a saját iskolájából szinte soha.

hirdetés

Az a tapasztalatom, hogy sokkal több szülő kacérkodik az alternatív iskola gondolatával, mint ahányan végül ilyen intézményt választanak. Az alternatív ellen felhozott egyik legfőbb érv az attól való félelem, hogy a gyermek sokkhatásként fogja megélni majd azt a pillanatot, amikor a közép- vagy a felsőoktatásban át kell állnia a hagyományos rendszerre. Valóban kell félni ettől?

Dr. Klein Sándor: A félelem jogos, de nem kell tőle annyira tartani. Tény, hogy annak a gyereknek, aki szabadabb környezetben nőtt fel és tanult, időre van szüksége ahhoz, hogy adaptálódjon egy új rendszerhez. De a gyerekek döntő többsége nagyon hajlékony, idővel túléli ezt a hatást. Mint ahogyan a kisgyerek is képes eltérően alkalmazkodni az anyukájához és az apukájához, úgy a nagyobb gyerekek is megtanulják, hogy a viselkedés szituációfüggő, ezért könnyen alkalmazkodnak a környezeti változásokhoz. Én azt gondolom, hogy csak azért, mert félünk a jövőtől, nem szabad feláldozni a boldog jelent. Legfeljebb egy kicsit több segítséget, odafigyelést igényelnek majd ezek a gyerekek a szüleiktől az adaptációs időszakban, de ezt a szülők boldogan megteszik a gyerekeikért.

Soponyai Dóra: Sokan kérdezik azt is, hogy ha alternatív iskolába jár a gyerekem, el fog-e tudni majd helyezkedni a munkaerőpiacon. Nagyon sok példa mutatja, hogy igen. Sok esetben azok a gyerekek, akiket környezetük jobban támogatott az útkeresésben – a család hagyta, hogy a gyerek megtalálja a saját útját -, jobban teljesítenek szigorúbb feltételrendszerek között, mint azok a társaik, akik eleve arra szocializálódtak, hogy szabályozott környezetben éljenek.

Dóra a munkaerőpiacot említette. A dolgok jelenlegi állása szerint gyermekeinknek a globális munkaerőpiacon kell majd helytállniuk. Dr. Klein Sándor pontosan tudja, hogy mit várnak el a munkáltatók a nemzetközi munkaerőpiacon, mi az, amit egy iskolának feltétlenül meg kell adnia ahhoz, hogy gyerekeink ne kerüljenek versenyhátrányba.

Dr. Klein Sándor: Az a közoktatási intézmény, amely felkészít a felsőfokú angol nyelvvizsgára, biztosítja a magas szintű számítógépes ismereteket és bevezeti a gyerekeket az internet világába, már sokat tett azért, hogy tanulói jó esélyekkel induljanak a multinacionális vállalatokkal teli világban. Az iskolák jelentős része azonban sajnos nem teszi meg ezt a szolgálatot a gyerekeknek. Ráadásul a multinacionális vállalatok olyan embereket keresnek, akik önállóak, kezdeményezőkészek, akik együtt tudnak dolgozni más emberekkel. A hagyományos közoktatás ezekre sem készít fel. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az oktatást, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy e téren is az alternatívok vezetnek.

Sokat hallunk azért arról is, hogy többnyire az alternatív iskolák szívják fel azokat a gyerekeket, akik nem bírták a hagyományos iskola kereteit, viselkedészavarosnak, zűrösnek, „furcsának” találtattak. Felmerül a kérdés: vajon egy alternatív iskola képes-e egyszerre tehetséggondozó intézményként funkcionálni és egyúttal integrálni a „problémás” gyerekeket is?

Soponyai Dóra: Igen. Sőt, véleményem szerint az alternatív iskolákban könnyebben fogadják el mind a tanárok mind a diákok, hogy a tehetség klasszikus definíciója igenis kibővíthető. Nemcsak az tehetséges, aki jól olvas, ír, énekel, versel, és még kitűnő tanuló is, hanem felfedez más irányú tehetségeket is: meglátja a gyerekben a kiváló videófilmest vagy éppen a reményteljes bokszolót. A tehetségnek ugyanis nagyon sokféle megnyilatkozási formája van, és az alternatív iskolákban talán inkább felszínre kerülhetnek a nem hagyományos tehetségek is.

Beszéltünk élményalapú oktatásról, számítógépről, internetről. Mindezek kombinációja az edutainment, amely többek között magába foglal olyan oktatócsomagokat is, amelyeken keresztül élményszerű, interaktív módon tanulhatnak a gyerekek és a felnőttek egyaránt. Az interneten keresztül a tanulásnak számos ilyen formája érhető el, az angolszász államok könyvtárai, oktatási intézményei csak egy kattintásra vannak. A gyerekek számára az internet ma már alap, otthonosan mozognak a világhálón. Mire lehet számítani, mi történhet akkor, ha a közoktatásban használt magyar nyelvű oktatóanyagok és az internet nyújtotta lehetőségek közötti szakadék tovább bővül? A gyerekek számára nem lesz még unalmasabb az iskola?

Dr. Klein Sándor: Magyarország már csak méreténél fogva sem engedheti meg magának, hogy annyit költsön tananyagfejlesztésre, mint az angolszász államok, tehát magyar nyelven sosem fogjuk tudni felvenni a versenyt az angolul elérhető tananyagok, oktatást kiegészítő anyagok minőségével, szórakoztató voltával. Ezért is olyan fontos az angol nyelv oktatása. Ha a gyerekek jól megtanulnak angolul, azonnal rákapcsolódhatnak a tanulást elősegítő legmodernebb anyagokra, és ha kikerülnek az iskolából, rögtön olyan munkaerővé válnak, amely után kapkodnak a világban. Ez nem mond ellent annak, hogy közben ápolni kell a magyar kultúrát is — a nyitottságnak és a hagyományápolásnak egyszerre kell jelen lennie.

Beszélgetésünk végén megállapítottuk, hogy olyan oktatási intézmény nem létezik, ahol a gyermek mindent megkap, amire szüksége van. Akármilyen utat is választunk számára, a családnak, a szülőknek az oktatás során is fontos szerep jut. Senki sem ismeri olyan jól a gyermeket, mint a saját szülője, aki ha figyel a gyermek jelzéseire, pontosan fogja tudni, hogy hol van szüksége támogatásra, segítségre. A szülőnek nem tökéletesnek, hanem - Bruno Bettelheim szavaival élve – „elég jónak” kell lennie ahhoz, hogy észrevegye, mi szunnyad gyermekében és segítse annak kibontakozását. Dr. Klein Sándor még azt is megjegyezte, hogy eddig csak a pedagógus és a gyerek boldogságáról beszéltünk, miközben a szülő elégedettsége, kiegyensúlyozottsága legalább annyira fontos: egy boldog, szülő könnyebben tud boldog gyermeket nevelni. Abban mindhárman egyetértettünk, hogy a boldogságnak nem kell hogy feltétele legyen a színötös bizonyítvány.