Viselkedési problémákat okozhat a gyerekeknél a szülő dühe
A szakemberek szerint a könnyen méregbe guruló szülők gyerekei maguk is hamar dühbe jönnek, és viselkedési problémáik is kialakulhatnak. Az Oregon Állami Egyetem kutatása újabb szeletét tárta fel a genetika és az otthon környezet összefüggéseinek.
Duplájára növeli a kislányok elhízásának esélyeit a rossz családi háttér
Azok a kislányok, akik veszekedős családban élnek, ötéves korukra kétszer akkora eséllyel lesznek elhízottak, mint azok, akik boldog családban nevelkednek – derült ki a Columbia Egyetem 1600 óvodás korú gyermekre kiterjedő új kutatásából.
Együtt alszik a család
Az együtt alvás, amit nevezhetünk „társas alvásnak” vagy „családi ágynak” is, egy, a nyugati társadalmakban még mindig félve felvetett szülői gyakorlat. A támogató kutatási eredmények és az együtt alvás kulturális megítélésének megváltozása ellenére azonban a téma még mindig könnyen feszélyezettséget szül a gyerekes szülők körében.
Minek nevezzelek? – Az utónévadás buktatói
Világszerte szigorú előírások vonatkoznak az utónévválasztásra, ám akadnak olyan országok is, ahol az idő megenyhítette a szabályokat. A magyar névadási jogszabályok ugyan egyértelmű korlátokat tartalmaznak, de a gyermekek védelme még így sem megoldott, és sokszor ki vannak téve a szülők meggondolatlan kreativitásának.
A hagyományos családmodellben nevelkedő fiúk jobban teljesítenek az iskolában
A hagyományos családmodellben felnövő fiúgyerekek nagyobb valószínűséggel teljesítenek jól az iskolában és kerülik el a felfüggesztést, mint az egyedülálló anyák által nevelt társaik - derült ki egy amerikai tanulmányból.
A szülő az oka, ha agresszív a gyerek?
Egy felmérés szerint azok a gyerekek, akik óvodás korukra agresszív, kihívó vagy rendkívül lobbanékony viselkedést mutatnak, általában már születésük óta viharos viszonyban vannak szüleikkel. A kutatók több mint 260 anyát és gyermekeiket kísérték figyelemmel a kicsik születésétől kezdve nagyjából négy éves korukig.
Iskolapadban tanulják a gyermeknevelés fortélyait brit szülők
Nagy-Britannia egyik vezető magán lányiskolája speciális kurzust kínál azoknak a felnőtteknek, akik a szoros napirendjük miatt nem tudnak elegendő időt fordítani a gyermekeikre és a legalapvetőbb szülői feladatokkal is nehezen boldogulnak.
Az anyák este hatkor a legfáradtabbak
Az anyák este hat körül érzik magukat a leghajszoltabbnak – derítette ki egy felmérés. Hasonlóan stresszes időszakok többször is előfordulnak este és reggel, napközben azonban érdekes módon nem.
Ma meg kell tanulni anyának lenni
"Higgyen magában, és ne szorongjon túl sokat. Azt teszi, ami a legfontosabb: megfelelő környezetet biztosít." - tanácsolta Prof. Csépe Valéria Bencze Mariannak, amikor ez az interjú készült.
Apák, akik vannak, de mégsincsenek
Nem kevés gyerek jön a világra úgy, hogy a teremtésén kívül nem szerepel az életében az apa. Apák, akik különböző okokból, de nem élnek együtt gyerekeikkel, nem vesznek részt a nevelésükben. Mert ezt választották. Így, vagy úgy. Bácskai Juli cikke róluk szól.





