címke: szülő gyerek kapcsolat, szülő-gyerek kapcsolat
38 találat
A gyerekkori bántalmazás nyomot hagy az agy felépítésében
A gyerekkori bántalmazás következtében fontos agyi területek zsugorodhatnak, a hippokampusz térfogatának csökkenése pedig magyarázhatja, miért vezetnek a gyerekkori problémák később sok esetben olyan pszichiátriai zavarokhoz, mint a depresszió, a drogfüggés vagy más mentális gondok - állapították meg kutatók.
Ötletek gyerekzsúrra: ''Lovagok Ligája''
A középkor, a reneszánsz ideje a történelem egyik levonzóbb időszaka a gyerekek számára, nem véletlen, hogy rengeteg mese játszódik ebben a korban! Bár a kislányok is biztosan nagyon élveznék, de különösen a fiúk körében lehet sikere egy lovagkori gyerekzsúrnak — már csak arra kell vigyázni, hogy a harci ösztöneiket sikerüljön féken tartani!
Felkészítés a fogászatra
Még velünk, felnőttekkel is sokszor előfordul, hogy félünk az ismeretlentől. Egy kisgyermek esetében ez hatványozottan így van, hiszen még nagyon sok olyan dolog van az életében, amivel most találkozik először. Éppen ezért nagyon fontos, hogy előre felkészítse őt arra, mi vár majd rá a fogorvosnál.
Hajvágás – könnyek nélkül
Japánban az a szokás, hogy az első hajfürtökből ecset készül, amit egy díszdobozban általában elraknak emlékbe. Mi, magyar szülők viszont többnyire csak a hajvágás keserves pillanatainak emlékét őrizzük. Hogyan változtathatnánk ezen?
Ötletek gyerekzsúrra: ''Bajnokok Bulija''
A bajnokság témájú szülinapi parti remek választás – főként egy eleven fiútársaság számára. A különböző versenyszámok más és más jellegű ügyességet kívánnak meg, így garantáltan mindenki élvezni fogja a versengést, és nyertesként tér haza a bajnoki találkozóról!
Ötletek gyerekzsúrra: ''Tüneményes tündérek''
Akárcsak a hercegnős történetek, a tündérmesék is elvarázsolják a kislányokat! A tündérek a gyerekek képzeletében különleges, légies, csodálatos teremtmények, akiknek a bőrébe szívesen belebújnak. Emlékezetes és különleges meglepetés lesz kislányunknak — és persze a többi kis meghívottnak is — a tündéres szülinapi parti!
Ötletek gyerekzsúrra: ''Kalandozó kalózok''
A kisfiúk fantáziájában a kalózok különleges, félelmet nem ismerő, kalandos életet élő „hősök”, akiknek a bőrébe jól esik belebújni időnként. Éppen ezért remekül fogják érezni magukat, ha egy hamisítatlan kalózpartira kapnak meghívást, hogy megünnepeljék a bandavezér főkalóz születésnapját.
''Csak az első ezer rajz elemzése nehéz''
Gáti Andrea Szilvia pszichopedagógiai konzulenssel többek között arról beszélgettünk, hogy mi mindent tudhatunk meg egy gyermek lelki világáról pusztán azzal, ha elemezzük azokat a rajzokat, amelyeket ösztönösen alkotott.
Ötletek gyerekzsúrra: ''Hencegő hercegnők''
Amiben biztosak lehetünk: kislányunk életében egyszer eljön az az idő, amikor a „hercegnővé válás” minden más vágyat felülmúl. Ebben a korszakában azzal okozhatjuk neki a legnagyobb örömöt, ha meglepjük őt egy barátnőkkel közös hercegnős szülinapi partival! Készen állunk rá, hogy lakásunkat családi várkastéllyá változtatva, koronánkat felvéve vörös szőnyegen fogadjuk a többi kis hercegnőt - ezzel életre szóló élményt szerezve a mi kislányunknak?
Miért állítjuk át az órát?
Március végétől október végéig tart a nyári időszámítás, aminek a hasznosságát ugyan sokan vitatják, de a téma ilyenkor a "levegőben lóg", így nem árt felkészülni gyermekünk érdeklődésére. De hogyan meséljünk neki erről?








